Magyar Szentek Hete
Iskolánk minden évben megrendezi védőszentjei tiszteletére a Magyar Szentek Hete elnevezésű programsorozatot.
A hét első napján iskolánk 2. osztályos kisdiákjai mutatták be védőszentjüket, Szent Erzsébetet. Jelmezekbe bújva elevenítették fel az Árpád-házi királylány életét, nemes cselekedeteit, legendáit. A kicsik előadása után Németh Sándor atya beszédében rávilágított arra, hogy jó cselekedeteinkkel, mások iránt tanúsított segítő szándékunkkal mi is lehetünk méltó utódai szentjeinknek.
Kedden a tudományé volt a főszerep. A tornatermünkben felállításra került az Utazó Planetárium kupolája. A gyerekek korosztályuknak és érdeklődésüknek megfelelő műsorokat tekinthettek meg, az óvodásoktól a 8. osztályosokig. A tanulók a 360 fokos vetítés segítségével megismerhették a csillagászat alapjait, valamint Naprendszerünk és Univerzumunk érdekességeit.
Szerdán a templomunkban vehettünk részt egy előadáson, „Köztünk élő templom” címmel. A szülőknek, felnőtteknek címzett programon Jagicza József diakónus bemutatta a Szent Lőrinc Plébániatemplom történetét, egyben megismerhettük a templomban látható műalkotások cselekményét, érdekességeit.
Ezúton is szeretném kifejezni hálámat a figyelemfelkeltő, megragadó előadásért.
Csütörtökön késő délután az óvodások és az iskolások részvételével Márton-napi lámpás felvonuláson vettünk részt. Lámpással megvilágítva az utcákat, énekszóval vonultunk, majd a Zeneiskola mögötti téren az „Erdő mellett estvéledtem” kezdetű népdallal búcsúztunk egymástól.
A hét folyamán több tanulmányi verseny is zajlott. A megvalósuló pályázatok a Szent József-év tiszteletére, Jézus földi apja és az édesapák témakörben folytak. Az előzetesen meghirdetett rajz-, esszé-, és versíró pályázat, a szépkiejtési és szépíró verseny témái, mind e téma köré sorakoztak. Ezeken kívül a gyerekek megmérethették magukat angol, német, matematika és természetismeret tantárgyakból is. Rendkívül sokan vettek részt a versenyeken, és sok szép eredmény született. Az eredményhirdetésre pénteken került sor.
Köszönetemet szeretném kifejezni a diákoknak a szorgalmukért és lelkesedésükért, a szülőknek a támogatásért, és kollégáimnak az előkészítő, felkészítő és lebonyolító munkájukért!
Fogadják sok szeretettel a hét eseményeiről készült fénykép-összeállítást!
Error
Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com