Mint minden évben, az idén is megrendeztük iskolánkban a Fenntarthatósági Témahetet. A témahét keretein belül számos program valósult meg, melyekre már előzetesen készültek a diákok és a pedagógusok. A tavaszi szünetre két pályázati lehetőséget is kaptak tanulóink.
Elsőként hulladékból, kidobásra ítélt anyagokból újrahasznosítással készítettek használati és dísztárgyakat a gyerekek, melyekből kiállítást rendeztünk iskolánk folyosóján, melyet egész héten meg lehetett csodálni, illetve szavazni a legjobban sikerült munkákra. A szavazáson született eredmények jutalmazásban részesültek. Első helyen Veres Péter, 2. osztályos tanuló, cipősdobozból és PET palack kupakból készült csocsója végzett.
A felsőbb éves tanulók prezentációval készültek „Én, mint környezettudatos tanuló” címmel, amit az alsóbb éves diáktársaiknak be is mutathattak.
Ellátogatott iskolánkba a Bükki Nemzeti Park jóvoltából az úgynevezett „Vidra Verda”, így a Kövicses patak vizéből nyert gerinctelen élőlényeket volt lehetőségünk vizsgálni.
Az 5-8. osztályosok a drogok és dohányzás káros hatásairól hallgattak érdekes előadásokat.
A hét folyamán nemcsak tanórán kívüli foglalkozásokon jelent meg a fenntartható világ megóvásának fontossága, hanem a tanórai munkában is fontos szerepet kapott.
Feladatunk azonban, hogy a fenntarthatóság fontossága ne csak egy hétre korlátozódjon, hanem épüljön be a gyerekek, családok mindennapjaiba!
Soltiné Simon Ágnes
Error
Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com