Népi hagyományőrző rendezvény intézményünkben Intézményünkben kiemelt hangsúlyt fektetünk a néphagyományok őrzésére. Az őszi szüreti rendezvényre lelkesen készül mindenki, gyerekek, szülők pedagógusok. A szüret szoros értelemben a szőlő szedését, a bor készítését jelenti. Ezzel a rendezvénnyel azonban nemcsak a néphagyományt szerettük volna feleleveníteni, hanem hálát szeretnénk adni azért a sok finomságért, termésért, amit a jó Isten áldásából kapunk. Rendezvényünket Szentmisén való közös részvétellel kezdtük. Sándor atya a Szentmisén megszentelte a kalácsot és a gyümölcsöket, melyből a rendezvény végén mindenki kóstolhatott egy-egy falatot. A hagyományőrző műsort ahogyan minden évben, az idén is a 4. osztályosok mutatták be, az ovisok népi játékokkal varázsolták el a közönséget. Kovács Kincső citeratanár bemutatta hangszerét egy rövid koncerttel. A legkisebbektől a legnagyobbakig lenyűgözte hallgatóságát. A szülők jóvoltából finomabbnál finomabb sütiket kóstolhattunk a szépen megterített asztalról. A csodálatos dekoráció is a szülők kreativitást, segítőkészségét dicsérte. Köszönet érte! Hálásak vagyunk, hogy sokan meglátogatták rendezvényünket és velünk együtt vettek részt ezen szép eseményen.

A rendezvény alkalmat adott arra, hogy az Iskolakert szakkörös diákok bemutassák a levendulából készített termékeiket. A diákok és Halászné Timi néni segítségével megismerhettük a levendulafelhasználás sokrétű lehetőségét. Kóstolhattunk levendulaszörpöt, levendulás bonbont, levendulás kekszet, levendulaolajat, de készítettek illatzsákot, fürdősót és levendulás szappant is. A termékek igényesen elkészítve, csomagolva kerültek az érdeklődők elé. A fenntarthatóság jegyében készült termékekkel szakköröseink jó példát mutattak diáktársaiknak.

 

Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com

 

Joomla Gallery makes it better. Balbooa.com