Ökumenikus imahét

“…egyek legyenek…hogy elhiggye a világ, hogy te küldtél engem”
Jn 17, 21

“…igazi imádói lélekben és igazságban imádják az Atyát”
Jn 4, 23

Idén 2016. január 17-24. között került megrendezésre hazánkban az évről-évre megújuló ökumenikus imahét, mely a különböző felekezetű hívő emberek közötti kapcsolatot hivatott erősíteni!

Ezen alkalomból egy kiváló és mélyen hívő előadót hívtunk vendégül, László Viktort.

“Hisszük, hogy minden évben kell egy nap, ami más mint az év többi napja, amikor Isten népe egy szívvel fordul Teremtőjéhez. Ez az a nap! rendezvényeink olyan alkalmak, ahol Jézus nevét emeljük fel, egy közös szívdobbanás, ahol Őt dicsőítjük és kifejezhetjük egymás felé elfogadásunkat és megélhetjük egységünket.”

“Rendezvényeinkre 2000 óta várjuk a hívőket minden keresztény közösségből határainkon innen és túl. Hívjuk az Istent keresőket, hisszük hogy itt találkozhatnak vele és az életük egy új irányt vehet. Fontos számunkra, hogy minden évben legyen egy nap, amikor összejövünk Isten nevében hálaadással és imádkozunk népünk megtérésért és az egyházért! Az elmúlt 15 évben rendezvényeinken több mint 250.000-en vettek részt az egész Kárpát-medencéből, a színpadokon pedig több mint 30 nemzet képviseltette magát.”
/Forrás: http://ezazanap.hu/vizio/ /

Így egyházközösségünk és katolikus iskolánk együttes összefogása révén egy fantasztikus lehetőségben lehetett részünk 2016. január 22-én, pénteken.

Meglátogatott bennünket László Viktor az EZ AZ A NAP! magyarországi ökumenikus küldetéstudatú mozgalom vezetője, s alapító-főszervezője, hogy egy interaktív dicsőítő beszélgetős teadélután keretében együtt gondolkodhattunk és beszélgethettünk hitünkről, felekezetközi kapcsolatainkról, fiataljaink jövőjéről.

Istennek legyen hála a HITBÉLI ÉS KÖZÖSSÉGI EGYSÉGÉRT ÉS A SOK IMÁÉRT!

Azon a napon is együtt építhettük Isten országát!

Köszönet az Ökumenikus imahét plakátjáért Balázs Alexandrának és a fotókért Boros Istvánnak.