A „Földforgatók” – Iskolakert program keretében intézményünk a pályázati időszak első részében örömmel vetette be magát a feladatokba.

Célunk, hogy a gyerekekkel megismertessük és megszerettessük a kertet, mint élményt, felfedezést, örömet nyújtó közeget. A tanulók tapasztalják meg, és élményeiken keresztül kedvet kapjanak saját területük gondozásához és igényükké váljon a későbbiekben is a föld megművelése, gondozása.

A tanulók - korosztálytól függetlenül - örömmel vesznek részt a különböző feladatok elvégzésében. Lassanként a pedagógusok is bekapcsolódnak a munkába, új, jó ötletekkel állnak elő.

A félév folyamán megvalósítottuk a kitűzött terveket. Ősszel, szülői segítséggel téliesítettük a kertet. Felhívást tettünk közzé a honlapunkon, Facebook-on és plakát formájában is. A szombat délelőttre tervezett munkára sokan eljöttek, gyermekeikkel együtt. A sok kéz hamar kész elven ügyesen elvégeztük az ásást, gereblyézést. A munkát egy jó hangulatú, közös szalonnasütéssel zártuk.

A gyógynövénygyűjtést szintén plakát formájában és online felületeken tettük közzé. Sokféle növény érkezett be, amelyek elültetésre kerültek. A kapott bogyós gyümölcsvesszők is megtalálták végleges helyüket.

A tél folyamán rendhagyó természetismeret órák keretén belül megismerkedhettünk a madarak téli életével. Madárodúkat készítettünk, melyeket kihelyeztünk iskolánk udvarára. Köszönet Miltner Zsoltnak, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara képzési referensének. Szintén elhelyezésre kerültek a saját készítésű madáretetők is. A madarak etetése folyamatosan zajlott. Sajnos még nem sok madár látogatta az etetőt, reméljük jövőre többen rátalálnak.

Elkészült iskolakertünk logója. Iskolánk tanulójának, Kovács Rozinak a munkája. A színes ceruzarajz alapján elkészült a logónk, kertbe kihelyezhető formája is. Falapra égetéssel kerültek fel a vonalak. Köszönet érte Tóth Andrea szülőnek.

Az iskola honlapjára is időben felkerült az „Iskolakert (Földforgatók)” fül. A felületre folyamatosan föltettük azokat az eseményeket és információkat, amelyek fontosak lehetnek az érdeklődők számára. Szintén sikeresen bekapcsolódtunk a Facebook csoportba is. Ide is fölkerültek a megvalósított feladatok.

A tél folyamán gyűjtöttük az iskolatejes műanyag poharakat. Nemsokára kezdjük bennük a palánták nevelését.

A jövő hét végén szintén szülői segítséggel tervezzük kertünk tereprendezését. A kert megközelíthetősége nehézkes, ennek megkönnyítésére fogtak össze a szülők. Ezért és minden más segítségért is köszönet Markó Tibor apukának.

Tavasszal elkezdődnek a kinti munkálatok. Sok feladat áll előttünk. Összefogással – gyerek - pedagógus-szülő, azonban ezek a feladatok is megolthatók lesznek.

Pádárné Györki Mariann