Farsangi bál

A farsang a vízkereszttől  húshagyókeddig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak elnevezése. Hagyományosan a vidám lakomák, bálok, mulatságok, népünnepélyek jellemzik.

A farsang csúcspontja a karnevál, hagyományos magyar nevén „a farsang farka”. Ez a farsangvasárnaptól húshagyókeddig tartó utolsó három nap, ami nagy mulatságok közepette, valójában télbúcsúztató is.

Iskolánkban hagyományosan, évről évre valamilyen téma köré szervezzük farsangi jelmezeinket, előadásainkat.

Idén Európa különböző országait, jellegzetességeit jelenítettük meg a színpadon. A pódiumra varázsoltuk Franciaország, Belgium, Tirol, Törökország, Spanyolország, Olaszország, Svédország és nem utolsó sorba Magyarország viseleteit, színeit, szokásait.

Február 21-én délután egy valódi nemzetközi kavalkádban vehettek részt a pásztói Művelődési Házba ellátogató kedves vendégeink. Jó hangulatú, ötletes, produkcióknak lehettünk részesei.

Köszönetünket fejezzük ki iskolánk Szülői Közösségének, akik évről évre különleges tánccal örvendeztetik meg a diákokat, szülőket és nevelőket egyaránt.  Az idén fellépett rendezvényünkön a Pásztói Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény pedagógusi kara is. Ötletes, kreatív produkciójukkal még színesebbé tették a délutánt. Az eseményt Hammer György apuka örökítette meg fényképeken. Köszönjük szépen a gyönyörű képeket!