ekif

EKIF CÉLJA: ORGANIKUS nevelés

Olyan sajátos pedagógiai rendszer kidolgozása, mely a katolikus - keresztény értékszemlélet mindennapos gyakorlatát szolgálja, összhangban áll, kiegészíti és segíti a család nevelésben betöltött szerepét.

Az EKIF ehhez új és innovatív nevelési programok, irányelvek és módszerek felkutatását

és bevezetését kezdte meg, melyek

• egymást erősítve formálják mind a diákok, mind a pedagógusok szemléletét;

• katolikus-keresztény válaszokat adnak a mindennapok kérdéseire;

• gyakorlati segítséget jelentenek a mindennapokban;

• közösségformáló, készség- és személyiségfejlesztő hatásuk van;

• segítik a diákokat élethivatásuk megfogalmazásában és az arra való felkészülésben.

CSÉN program célja, szellemisége

Úgy kísérje a fiatalokat kisiskolás kortól a serdülőkor viharain át személyiségük megszilárdulásáig, hogy

• önmagukat és másokat elfogadó, szeretni és tisztelni tudó,

• önálló és döntésképes, önazonos, érett felnőttekké váljanak,

akik készek

• az együttműködésre, kapcsolatok kialakítására és védelmezésére,

• azonosulni értékrendjükben az egyetemes emberi és a keresztény értékekkel

• élethivatásukat felvállalni és megvalósítani.

„Megítélésünk szerint érték az élet, a személy, a házasság, a család. Hisszük és valljuk, hogy

a fogamzás pillanatában elindul a megismételhetetlen, egyedi és pótolhatatlan emberi élet,

és az emberi élet érték a fogamzás pillanatától a természetes halálig.”

(Hortobágyiné dr. Nagy Ágnes)

CSÉN Kerettanterv fő tematikai egységei

1. Család, mint a társadalom legalapvetőbb egysége és annak működése

2. Társas kapcsolatok - kommunikáció - konfliktuskezelés

3. Jellem és értékrend

4. Önismeret és érzelmi intelligencia

5. Nemiség- férfi/női identitás- szexualitáspárkapcsolatok

6. Útelágazások, zsákutcák, útvesztők avagy Veszélyek és devianciák, döntéshelyzetek

7. Változások, azok következményei és kezelésük

CSÉN programban alkalmazott módszerek

Interaktivitás: az egyes témák történettel, filmmel, játékkal történő felvezetése, beszélgetés, érzelmi ventilláció lehetősége

• Vitaindítás, a nem formális tanulási módszerek az erkölcsi és etikai értékek

fejlesztésére

• Élmény- és drámapedagógiai eszközök az egyes témák, jelenetek élményszerű megjelenítéséhez

• Nem egyszerű és egyszeri információközlés, hanem a résztvevőkkel való tartós vagy több alkalomra szóló együttműködés

CSÉN program várható hatásai

• a szociális és életvezetési készségek fejlesztését,

• az önismeret, önértékelés elmélyítését szolgálják, elősegítve

• az érzelmi intelligencia fejlődését,

• az együttműködő és asszertív kommunikáció és konfliktuskezelés készségszintű használatát.

„BOLDOGABB CSALÁDOKÉRT”

CSÉN program

A CSÉN hosszútávú befektetés, amely nem hordoz azonnali eredményt,

a szemléletformálás és készségfejlesztés lassú, következetes munka

DE!

az ÉRZELMI VENTILLÁCIÓ lehetősége, rövid távú segítség az érzelmi állapot, illetve a befogadó és nyitott lelkiállapot megteremtéséhez.